Vészjelzést küldtek a hazai utazási irodák
Tartalékaik vége felé járnak; dolgoznának, de a környezet ezt nem teszi lehetővé - mondta az InfoRádióban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.
Tartalékaik vége felé járnak; dolgoznának, de a környezet ezt nem teszi lehetővé - mondta az InfoRádióban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége szerint valótlanságot állított az utazási irodákról a Wizz Air egy múlt heti közleményében és arra kérik a légitársaságot, hogy legyenek partnerek a jelenlegi, nehéz helyzetben.
Miután sorra szigorítanak a spanyolokkal szemben egyes európai országok, a TUI is úgy döntött, hogy lemondja a Spanyolországba szóló utazásait augusztus 9-ig – számol be a hírről a Reuters.
A koronavírus-járvány turizmusra gyakorolt példátlanul negatív hatásai miatt bezár a Robinson Tours utazási iroda – jelentette be a Facebookon a cég ügyvezetője. Egyetlen utasuk sem maradt külföldön, a cég vagyoni biztosítása pedig 380 millió forintra szól a Colonnade-nél, ez a biztosítási tétel teljes mértékben fedezi az utasoknak még vissza nem fizetett utazási csomagok értékeit – közölték.
A szövetségi kormány közbelépését sürgeti az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások németországi érdekképviselete (Deutscher Reiseverband -DRV), különben "nagyon hamar megsemmisül" az ágazat közepes méretű vállalkozásokra épülő szerkezete - nyilatkozta a szervezet elnöke.
Tegnap írtunk arról, hogy a turizmus egyik fontos lábát jelentő utazásszervező cégek és utazási irodák kimaradtak abból a körből, akiknek a kormány járulékfizetési mentességet adott. Ezt a hiányosságot most pótolták, a Magyar Közlönyben megjelent kiegészítés alapján.
Minimális eddig a koronavírus miatti útlemondások száma ami az utazási irodákhoz érkezett, az érdeklődők inkább telefonon kérnek felvilágosítást a járvány miatti intézkedésekről - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke az MTI érdeklődésére hétfőn.
Radikálisan átalakította a globális turizmust az internet. Az online keresési és foglalási rendszerek egyre kifinomultabbak, ami azzal jár, hogy az utazás egyéni megszervezése soha nem volt még ennyire egyszerű, gyors, és pénztárcára szabható. Megjelent a piacon egy olyan generáció is, akik elég nehezen tudják elképzelni, hogy besétáljanak egy hagyományos utazási irodába, és ott vegyenek repjegyet, vagy foglaljanak szállást. Ráadásul az elmúlt években minden nyáron lehetett hallani arról, hogy utazási irodák – köztük meghatározó nemzetközi piaci szereplők - mentek csődbe. De mennyire vannak valójában kihalófélben a hagyományos, inkább offline irodák? Hol tudják megtalálni a helyüket az egyre gyorsuló piacon, és mennyire jelent veszélyhelyzetet számukra egy olyan váratlan globális kihívás, mint amit például a koronavírus okoz?
A N-U-R Neckermann-utazás Szolgáltató Kft. új tulajdonosaként már bejegyzés alatt áll a SalesInFlames Kft., írja a turizmus.com.
Az osztrák tulajdonos csődje nem jelenti automatikusan a magyar Neckermann csődjét, a magyar leányvállalat pénzügyi helyzete stabil és távol áll a fizetésképtelenségtől – mondta el Neckermann Magyarország ügyvezetője, Békefi Veronika a turizmus.comnak adott interjúban.
Nem rekedt külföldön utasa a csődbe ment Insight Tours Kft. Fáraók Tours utazási irodának, legalábbis a biztosítóhoz nem érkezett bejelentés hazautazni nem tudó utasokról - közölte az Kft-hez tartozó iroda vagyoni biztosítékát kezelő Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe.
Fizetésképtelenné vált a Fáraók Tours utazási iroda - közölte a cég honlapján Mustafa Elziftawy ügyvezető igazgató. A már befizetett, induló utazásokat nem tudják teljesíteni, és a kint rekedtek is a biztosítóhoz, a Colonnade Insurance magyar fióktelepéhez tudnak fordulni.
Júliustól kötelező az utazási irodáknak olyan biztosítást kötniük ügyfeleik számára, amely csőd esetén a kényszerű kint tartózkodás és a hazaszállítás költségeit fedezi - mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője az M1-en.
Július 1-től nagyobb biztonságban érezhetik magukat az utazási irodák ügyfelei, két pillérre bomlik az utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka, elkülönítik a befizetett előlegek, részvételi díjak visszafizetésére felhasználható részt - hívta fel a figyelmet Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegeit valamelyik irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják a pénzüket. Egy új biztosításfajta pedig garanciát nyújt ilyen esetekben a külföldön rekedtek hazautaztatására is. Ez a védelem azonban semmilyen módon nem helyettesíti a klasszikus utasbiztosítást - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Gyorsan fogynak a helyek az utazási irodáknál az idei előfoglalási időszakban, az utaztatók a tavalyinál is erősebb évre számítanak az idén - írta szombati számában a Magyar Hírlap.
Utazási hirdetéseket vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), tavaly október óta öt utazásszervezővel szemben indult eljárás hiányos vagy megtévesztő tájékoztatás miatt - mondta Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) tagirodáinál a menekültügyi helyzet miatt külföldi csoportok és egyéni utasok sorra mondják le magyarországi látogatásaikat. A szervezet attól tart, hogy a következő napokban még több lemondás érkezhet, ami jelentős bevételkiesést okozhat - tudatta a MUISZ pénteken az MTI-vel.
A Sunport Travel beszüntette működését, tulajdonosai külföldről írtak az itthon maradt alkalmazottaknak, hogy jelentsék a csődöt, és kezdjék meg az egyezkedést a biztosítókkal - tudta meg az Index.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Joe Biden visszalépését követően.
Akár 200 féle különféle tünetet is okozhat a hosszú Covid.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.